Kezdetekben a GPS technológiát elsősorban (ahogy az lenni szokott) az amerikai hadsereg használta. A polgári érdeklődés csak 1996–ban vált jelentőssé, amikor az akkori amerikai elnök, Bill Clinton elérhetővé tette azt a nagyközönség számára is. A nyomkövető rendszerek működésének népszerűvé válásával egyre nagyobb igény támadt a használatára, főleg a kisebb-nagyobb vállalkozások esetében. A felhasználók ugyanis hamar rájöttek, hogy a flottakövető technológia használata valós idejű, pontos adatokat szolgáltat minden érintett, tehát az adott cég munkatársai számára. Ennek köszönhetően pedig szinte azonnal optimalizálni tudták a vállalati működést.
A műholdas járműkövetési rendszerek fejlesztési természetesen nem állt meg és ma már szinte minden mozgó járműre alkalmazhatók. A legnagyobb arányban azonban még most is a szállítmányozás különböző területein alkalmazzák. Használata segít a flottakezelőknek, flottamenedzsereknek és a vállalkozás vezetőinek, hogy megalapozott döntéseket hozzanak olyan lényeges kérdésekben, amik a járműparkot érintik.
A modern eszközök a futott kilométerektől, a sofőrök vezetői szokásain át, az üzemanyag felhasználásig minden érdekes aspektusról biztosítanak riportokat, így költségcsökkentő és működés optimalizáló hatásuk garantált.